Amilyen gyorsan jön,
S letaglóz hullámaival,
Amilyen gyorsan jön,
Úgy szakít szét.

Halk szavak,
Melyek talán igazak,
Voltak egyszer,régen,
Nagyon régen.

Mi maradt a halk szavakból?
Talán csak a hazugság mindenhol?
Menekülni a világ elől?
Elismerni azt,mit akartál?

Az igaz szavak elfeledettek régen,
Őszintének lenni serényen,
Egy lépést tenni előre,
Ha igaz lenne tőle.

Illés Mihály

Ha elmondhatnám,
Lassú napok derekán,
Hogy hol kezdjem,nem tudnám,
Mert azt hiszem,az én hibám.

Telnek a napok,
Az órák szállnák nélküled,
Másra gondolni nem tudok,
Csak hogy többé nem leszek veled.

A vágy,mi az embert hajtja,
Hogy a párját megtalálja,
A jobbik fele vele legyen,
Mindig,mindenhol,végtelen.

Ha rajta múlna hol lenne,
A világból vajon elmenne?
Csendes kis szigetre,csak vele,
Nyugodt naplemente,csak vele?
Nem tudom,miért van a világ ellene,
Csak azt tudom,hogy mindig vele,
S sohasem nélküle...
Boldog lenni,csak vele...

Illés Mihály

Van,amikor üres minden,
Van,amikor tele van minden.
Van,hogy háborog a világ,
Van,hogy csendes mint a virág.

A tökéletestől messze száll,
De a kép,mindig megáll.
Kedvesen mosolyogni,
Hevesen csókolni,
Mérgesen veszekedni,
Hangosan tombolni,
Vagy inkább csendben elpihenni.

Arra gondolva mindig,
A csendben forgolódva,
Bámulni el egy pontig,
Csak nézni,nézni,nézni.
Szó nélkül merengve,
Könnyes szemmel szorongni,
Mindig el fogod rontani.

Vajon az én hibám?
Én tettem bitófára saját fejem?
Vajon mit tettem?
Ennyire rossz lenne a szívem?

Rossz szó nélkül,
Tűrni,fájdalmasan,
Rosszat ugyan nem tettem,
Lehet mégis ezt érdemlem.

Csak nézni a messzeségbe,
Egyedül,csendesen.
Mások miatt szenvedni hevesen,
Egyedül a végtelenbe.

Hiánya,űrt hagy mindenhol,
Kivette a talajt a lábad alól.
Csak Ő volt,ki kellene egy életre,
Most és örökre.

Ha kettőn múlna,
S harag nélkül,ketten,
Világ elől elbújva,
Csak Ő meg én,
Ártó szándék nélkül,
Utálat nélkül,
Okoskodás,harag,zsarolás nélkül,
Vajon 50 év múlva,
Hogyan néznénk a múltra?

Titok marad örökre,
Harag tette tönkre,
Hiába véded a mindened,
Egyedül a célod nem éred,
Távol kellett volna maradnom,
Minden az én hibám,belátom.
Sajnálom.

Illés Mihály

Összedőlt minden,
Darabjaiban hullott alá,
Halkan,csendesen,
Véglegesen.

Nem látni a képet,
Nem érezni a szépet,
Nem fogni a jót,
A kézzelfoghatót,
A mindened,
Aki már nincs veled,
Elszállt a fekete varjú hátán,
Mi kegyetlen látvány.


Nem jön már a szó,
Csend van a sötétben,
A világban már semmi sem jó,
Immár eltévedtem a szélben.

Az út végén csak üresség,
Vár a semmi közepén,
Egy szál tulipán száll szerteszét,
Porrá hullott üresség.

Illés Mihály

˝Ha találsz valakit, akiért képes vagy tönkretenni az életedet, az mindig megéri.˝

Őt látni az égen,
Őt látni a réten,
A hidegben,a sötétben,
A gondolat minden percében.

Legyen jó vagy rossz,
Érezni hogy hozzád ér,
De érintés nélkül mit sem ér.
Sem a jó, sem a rossz.

Csak egy kép,
Csak egy emlék,
Csak egy álom.
Ha tudom,valóra váltom.
Legyen az akár fájdalom,
Legyen akár egy gyönyörű kép,
Amiért mindent megadnék.

Egy boldog lét
Mi jár vagy sem,
Nem tudom.
Ha rám nem vár,
Hát neki adom.

Illés Mihály

Mit hoz a szél,
Hol mindig remél,
Süvít a fény hátán,
Nézve szálló látvány.

Csendesen lobog a tűz,
Gondolat mely robogva űz,
Minden térnek felső alján,
Alsó vérnek felső karján,
Szívnek falán oson talán,
Észnek robog csendes falán.

Földre hullva,szétperegve,
Lágy hamuban hemperegve,
Éget lassan megdermedve,
Gondolatban merengve.

Illés Mihály

Maci szárnyán fut a szél,
Mély levegő s orrodig ér,
Minden hónap tova száll már,
Percnek perce lassan jár,
Maci helyett bújnék lassan,
Éjszakába nyúlóan.
Aludni itt és ott,
Elértünk sok hónapot,
Elértünk ide is a mai nappal,
Gyere ide,de kispárnával.

Illés Mihály

Amikor földre hull minden,
Heves lángja nincsen,
Gondolatokba veszve hirtelen,
Sötét útja vezet innen.

Nem tudom hogy,mire gondoljak éppen,
A jó a rossz,a rossz a jó,
Élénk emlék mire való?
Miért teper földre,s ejti rám,
Saját bánatának haragját,
Lelkének minden egyes gondját,
Kérdéseinek vad hadát.

Legyek én,ki haragban robban fel,
Mert ő könnyebben viseli el,
Legyek én,ki nehezebben dolgozza fel,
Mert ő inkább menekülve fut el.
Legyek én,ki elfogad mindent,
Mert ő bezárt életét éli,
Legyek én,ki úgy érzi eldobtak mindent,
Mert ő gyávának magát jobban véli.

Erő nélkül ugorj fel az égre,
Hátha nagyot koppansz földet érve,
Menekülj a világ túlsó sarkába,
Kizárva mindent,miért küzdöttél volna,
Mindenkit,ki rá figyelt volna,
Eltaszítva,saját vérében forrongva,
Legyen mind megértő,mert ennek így kell lennie,
Fogadja mindenki csendesen,s ezt kell hinnie,
Mert ő gyáván fut el ,vissza várába,
Honnan indult a gúny,s gyűlölet csendes árnya,
Hol néha szép,néha darabokra hullik szét,
Hol elbújva élheti savanyú életét,
Maradjon hát ott továbbra is bezárva,
Önző,aljas módon,gondolataival lelkébe zárva.

Illés Mihály

Mikor a kép csattan a szekrény polcán,
Mikor minden perc robban szerte szét,
Csak dühöt látsz az élet minden pontján,
Mindent darabokra törnél szét.

Később jön a a perc,lassan ér ide,
Minek egyszer,ölelés a vége.
Minden,mi volt tova száll végre,
S csak szeretnéd elfelejteni,egy életre.

Sok bosszúság,sok félélem,maradj távol innen,
Mert erre szükség nincsen.
Maradjon a szép,mindennapok öröme,
A jó,a vágy,a mi,időről időre.

Ha rád nézek,csak mosolyogj,
Úgy,ha rám nézel,s boldog vagy tőle,
Ha rád nézek mosolyogj,
Én csak néha,elgyengülök tőle.

Hiányzik ha nem tudlak ölelni,
Percről perce,közben picit szorongatni,
Hiányzik ha nem vagy itt,velem,
S pár hisztidtől nem fáj fejem.

Ha rád nézek,csak várom hogy gyere,
Gyere és legyél te,csillogj erősen.
Csak bújj ide,légy a közelemben,
Most,holnap a minden évben jövőre.

Látszik ha szeretsz,kicsit sunyin duzzogva,
Látszik ha szeretlek,hangosan morogva.
Nyugodtan álomra hajtani fejem,csak veled,
Nyugodtan élni az életem,csak veled,
Nyugodtan szeretni,csak téged,
Nyugodtan csókolni,csak téged,
Csak mosolyogj ha szeretsz,
Csak mosolyogj ha szeretlek.

Illés Mihály

Egyszer,kétszer,sokszor látom arcodat,
Egyszer,kétszer,sokszor hallom hangodat.
Láttam elsétálni,hova ment tova,
Láttam elsétálni,tőlem távolba.

Halkan mosolygott,tétován jött oda,
Egy papírra írta,mi mindenét nyomta.
Elszállt,de mégis gyorsan jött vissza,
Itt maradt,s nem megy sehova.

Tova nézve,utazni ismeretlen vidékre,
Oda bújni,halkan mindenére.
Felnézni a szeme tengerébe,
Nem kérni semmit cserébe.
Nem hiányolni,hisz már ott van,végre.

Illés Mihály

Esik az eső,s dübörög a csend,
Villog az ég ott fent.
Csak ülök és hallgatom a csendet,
Csak nézek előre meredten,
Gondolni semmire hirtelen,
Miért nincsen itt velem?

Miért kell a rétnek virágzó rózsaszál?
Miért kell nekem mi tova száll?
Miért kell hogy itt legyen?
Miért nincsen itt velem?

Robban az égen dörgő villám hada,
Rohan messze haladva,
Hozza ide mi kell nekem,
Miért nincsen itt velem?

Miért robban szét mi jó és szép?
Miért töri az álnok szét?
Miért hagyja nélkülem?
Miért nincsen itt velem?

Jöjjön vissza minden mi jó,
Minden mi jó,mi a való,
Ő az,ki kell nekem ,
Feküdjön mellettem,
Vele tejes az életem,
Miért nincsen itt velem?

Illés Mihály

Márvány szárnyán törik tövig az ár,
A holnap táján hullik szét már,
Öreg bögre röppen,roppan,torpan forrón szerte szét,
Víg virág szirmán sújtva,penge élén röppen fölé.

Hulló pornak ködét tömören vágja át,
Viharnak képén halkan suhan át,
Hörög,dörög durván járja át,
Villámló csendben a hangon át.

Illés Mihály

Sötét korban,kavargó porban,
Szúró rózsa tövis ágyban,
Fekete felhők bojtja lobban,
Hol a talaj szétrobban,
Ott,hol össze dől a vár,
Valaki mindig csak vár.

Ha vihar lángja csendül fel,
Kiállja vad duhaját,
Nézve,hogy mikor kel fel,
Hátha jobbá teszi óhaját!

Halkan tombol,s nem néz előre,
Csak megy,keresztül a mindenségbe,
Nem látja azt,mi utját állja,
Pedig bánja,hogy nem figyelt útvonalára.

Egyszer dobbant,százszor roppant,
Magában meg meg torpant,
Látja a fényt,ami lassan előkerül,
Mert ha sötét jön,akkor mindig fény derül.
Fény derül,mert vigyáz rá,
S ha némán tombol,szemét lecsukva,
Nem figyel a fény szavára,
Pedig tudja,a fény az ő vára,
Utána menne a világ végére,futva,
Mert rá gondol a sötétben,csak rá.

Nehéz a feje,sziklák csorbulnak bele,
Nem akar bántani senkit sem,
Főleg a ritka fényét nem,
De néha nem lát a szikla alól felfele.

Messze van a fény,távol a világban.
Várja,hogy végre,kéz a kézben,
Mindenének közelében,
Csak ott,akkor,abban az órában,
Csendben,nyugodtan,
A sötét felhők nélkül,
Csak halkan,nem gondolni semmire,
Csendben,nyugodtan,
Immár nem fény nélkül,
Tudni,hogy itt van végre.

Tudni,hogy itt vagy végre,
Oda bújni,s csak nézni az égre,
Merengeni,a biztonság tengerében,
Lehunyni szemeim,békességben.

Tudom,hogy néha,a nehéz fejem visz előre,
Nem hallgatok égre,s földre,
Nem látom a végét az út sötét kövének,
S megbántom azt,ki látja bennem a jót,
Sajnálom,hogy néha,tetteim rosszat érnek,
Sajnálok,minden bántó szót.

Csak csendesen,elbújni a végtelenben,
Csak csendesen,összebújni védtelen,
Csak csendesen,nézni kék szemed,
Csak csendesen,mondani hogy Szeretlek.

Illés Mihály

Régi kép lóg falon,
Évek óta rajta por halom.
Miért van ott?Nem tudom,
Csak lóg,lóg ott a falon.

Régi évek,régi képek,
Mindig egybe érnek,
Hozzád szólnak,leborulnak,
Emlékként nem vonulnak.

Marad a szél a szoba közepén,
Leszáll a nap az utca végén.
Megcsillan egy kép,tónak tükrén,
Ott hever,víznek lágy ölén.

Illés Mihály

Hideg éjjel,havas nappal,
Fa alatt nagy mosollyal,
Kapkodva ide-oda,erre-arra,
Mindent kicsomagolva,
Gondolj a sok jóra,
Sok csokira és hóra.
 
Rénszarvas,nyuszit kergetve,
Hópihét fúj a kezedre.
Lassan olvad,terjed szét,
Tenyerednek közepén.
Csillogjon minden,ami szép,
Karácsony reggelén.

Lágy melegben,kandalló ölén,
Halkan lángol,süti illat mámor,
Hangos nevetés jobbról,balról,
Szálljon lassan feléd minden,
Mi szemeid mögött pihen.

Illés Mihály

Jő a sötét, a hó is csitul már,
Valaki szép álmokat vár.
Álom az,hol minden más,
Csendes,szép kirándulás.
Tárd ki szíved,hunyd be szemed,
Érezd,mindig ott leszek veled.

Virágnak virágán,fának lombján,
A világ minden egyes pontján,
Mikor álomra hajtod fejed,
S nem vagyok veled,
Nézz fel az égre,
Csillagok mezejére,
Onnan nézek rád,
Hogy mosolyod kitartson egész éjen át,
Álmod legyen titkos kerted,
Élményeknek sora,
Ott mind azt megleled,
Mi vágyaidnak sora.

Illés Mihály

Jártam már a hegy felett,
Boldogan,lelkesen.
Jártam már a tó alatt,
Lihegve,vizesen.

Mondtam már,hogy jöjj velem,
Égre nézve szállj velem.
Mondtam már,hogy eressz el,
Hamuvá égve felejts el.

Láttam már a kék eget,
Felhőn vágtam át az eget,
Láttam már a földön jobbat,
De kívánhatnék ennél jobbat?

Hallottam már,szép szavát,
El sem hiszem egy szavát,
Hallottam már,lágy hangját,
Csak hallanám most hangját.

Éreztem,hogy simogat,
Felnéztem s megragadt,
Éreztem,hogy rám potyogat,
S szépen lassan elolvadt.

Jártam már a jég peremén,
Kapaszkodva szélébe,
Jártam már a pokol fenekén,
Forróságnak keblébe.

Illés Mihály

Ha felragyog a fergeteg,
S elindul egy gyermeteg,
Vágy,mint égő olajág,
Mint perzselő túlvilág.

Homlok fényén beragyogva,
Csúcsra érve mind ledobja,
Had repüljön míg nem fogja,
S csak vár,vár kezét kulcsolva.

Tónak csúcsán,hegynek ölén,
Boldogságból vígan elél,
Már csak vár,vár,vár,vár.
Görbe útnak keskeny végén,
Faházából halkan regél.
Már csak vár,vár,vár,vár.

 Illés Mihály

Lassan múlik a perc,s mindent elfelejt,
Minden egybe ér,Valami újnak kezdetén.
Valami újnak elején,mit régen nem felejt,
Fellegek egén,szelek tengerén.

Most csak egy pillanat,
Egy sebes forgatag,
Hol nincsen mozdulat,
Csak szálló kis szalag,
Egy röpke gondolat,
Fellegek egén,szelek tengerén.

Miért kell hogy elfeledd.
Miért nincsen itt veled,
Látod már a képeket,
Látod már a kék eget,
Fellegek egén,szelek tengerén.

Nézzed,lássad,emeld fel,
Fogd meg bátran,hisz ő kell,
Mondd ki százszor,ezerszer,
Így vagy úgy,de nem egyszer.
Veled van,ahogy lennie kell,
Veled van,mert csak ő kell.
Fellegek egén,szelek tengerén.

 Illés Mihály

Néma fehérség ül a tájra lassan,
Az égre nézve,valami elsuhan.
Csak nézel felfelé,hosszan,hosszan,
De már nincs ott,eltűnt gyorsan.

Körülötted várja minden,
Téli napnak vége nincsen,
Várja hulló pelyhes havát,
Lázasan keresi hóembere orrát.

Fenyő illat lengi be a szobát,
Mindenkinek jár egy hóbarát,
Sülve,főve,lázasan nézelődve,
Mindent hóval belepve.

Csukott szemmel érzed,
A hónak szép varázsát,
Lágyan megdermed,
S elveszti formáját.

Dísznek fényével,ülsz csendesen,
Látod már ,mit nem lát senki sem.
Nézel jobbra,nézel balra,
Gondolsz a legjobbakra,
Szavak nélkül,lélekből kiabálva,
Nem vágysz lassan semmi másra.

Forralt bor a hideg téren,
Csengettyű szól serényen,
Jégcsap lógva,áll a ház falán,
Szívből nézve gyönyörű,igazán.

Illés Mihály

Porszem száll a szélben,
Könnycseppel szemében,
Zordan hull a földre,
Út nélküli jövőre.
Gyorsan hasít a villám az égen,
Célba érve,tüzet gyújt szívében.
Lángra lobban kicsiny közelében,
S eső mossa kihűlt testében.
Szikrázik az ég,száll a csepp a szélben,
Tűzre érve eltűnik,hirtelen.
Hideg jéggel dacol valahol,
Forró tüze nem lángol,
Mi lehull,s tovább áll,
Az többé nem akadály.
Tűz a jégre,jég a tűzre,
Egyszerre mindenre,
Körbenézve,viaskodva,
Semmire sem gondolva.

Illés Mihály

Ne sírj,mert rossz kedved volt,
Ne sírj,mert rosszat mondott.
Ne sírj,mert nem érdemes ,
Ne sírj,mert könnycsepp nélkül minden fényes.

Könnyek nélkül,vígan mosolyogni,
Mosolyogni,s az égre nézni,
Mosolyogni,mert mindenki azt nézi,
Mosolyogni,h senki se tudjon ellenállni.

Kedvesen,jó kedvüen,szédelegni,
Lassan,gyorsan,egyszerűen bolgonak lenni,
Míg felhő van az égen,
Addig mindig van,ki Téged vár csendben,kedvesen.

Dorkának :)

Illés Mihály

Borús szürke napon,vihar száll felém,
Csendben nézem,hogy lassan minden fa földet ér,
Csendben nézem,s egyre jobban morog a szél.
Az eső csep is főldet ér,lassan beborít mindent,
Csak zúg  és  zúg,s ellenfele nincsen.
A sötétben ,egyedül hallgatom,háborgó,mérges zaját,
S nincs itt,ki hozz ám húzná magát.
Egyre jobban tombol,elmos mindent,
Fák,derékba törve,földet súrolva,
Sírják vissza,mikor még a derűs napon,
Csendben állva,mosolygott a napra,
S madárszóval készült,a csendes éjszakára.

IllésMihály

Minden percet,sötétben nézni,
Sóhajtani,s egyedül lenni.
Nem lehet mindent megtenni,
De lehet,álomban élni.
Sötétben, hol nincsen senki sem,
Egyedül,türelmesen.
De,de vágyni,két szép szóra,
S gondolni a jóra,
Mert az is álom,de nem tudom,
Melyiket akarom,melyikre vágyom.

Illés Mihály

Szóhoz,nem jutok,
Egészet mondani,nem tudok.
Ha rá gondolok,magával ragad,
Ha rá nézek,más nem marad.
Rabja leszek,s valami felcsendül hirtelen,
Fülemben hallom,s érzem,nagyot dobbant szívem.
Szemem levenni róla,nem tudom,
S talán,nem is akarom.
Elbűvölően elragadó,
Csendesen csábító,
Édesen gyönyörű,
Kedvesen csillogó szemű.
Szavakba önteni,nem lehet,
Ha rá nézek,szinte megszólalni sem merek.
Virágos réten ,párja nincsen,
Szépen szép,lágyan virágzó gyöngyszem.

Illés Mihály