Néma fehérség ül a tájra lassan,
Az égre nézve,valami elsuhan.
Csak nézel felfelé,hosszan,hosszan,
De már nincs ott,eltűnt gyorsan.

Körülötted várja minden,
Téli napnak vége nincsen,
Várja hulló pelyhes havát,
Lázasan keresi hóembere orrát.

Fenyő illat lengi be a szobát,
Mindenkinek jár egy hóbarát,
Sülve,főve,lázasan nézelődve,
Mindent hóval belepve.

Csukott szemmel érzed,
A hónak szép varázsát,
Lágyan megdermed,
S elveszti formáját.

Dísznek fényével,ülsz csendesen,
Látod már ,mit nem lát senki sem.
Nézel jobbra,nézel balra,
Gondolsz a legjobbakra,
Szavak nélkül,lélekből kiabálva,
Nem vágysz lassan semmi másra.

Forralt bor a hideg téren,
Csengettyű szól serényen,
Jégcsap lógva,áll a ház falán,
Szívből nézve gyönyörű,igazán.

Illés Mihály