Van,amikor üres minden,
Van,amikor tele van minden.
Van,hogy háborog a világ,
Van,hogy csendes mint a virág.

A tökéletestől messze száll,
De a kép,mindig megáll.
Kedvesen mosolyogni,
Hevesen csókolni,
Mérgesen veszekedni,
Hangosan tombolni,
Vagy inkább csendben elpihenni.

Arra gondolva mindig,
A csendben forgolódva,
Bámulni el egy pontig,
Csak nézni,nézni,nézni.
Szó nélkül merengve,
Könnyes szemmel szorongni,
Mindig el fogod rontani.

Vajon az én hibám?
Én tettem bitófára saját fejem?
Vajon mit tettem?
Ennyire rossz lenne a szívem?

Rossz szó nélkül,
Tűrni,fájdalmasan,
Rosszat ugyan nem tettem,
Lehet mégis ezt érdemlem.

Csak nézni a messzeségbe,
Egyedül,csendesen.
Mások miatt szenvedni hevesen,
Egyedül a végtelenbe.

Hiánya,űrt hagy mindenhol,
Kivette a talajt a lábad alól.
Csak Ő volt,ki kellene egy életre,
Most és örökre.

Ha kettőn múlna,
S harag nélkül,ketten,
Világ elől elbújva,
Csak Ő meg én,
Ártó szándék nélkül,
Utálat nélkül,
Okoskodás,harag,zsarolás nélkül,
Vajon 50 év múlva,
Hogyan néznénk a múltra?

Titok marad örökre,
Harag tette tönkre,
Hiába véded a mindened,
Egyedül a célod nem éred,
Távol kellett volna maradnom,
Minden az én hibám,belátom.
Sajnálom.

Illés Mihály