Sötét van,s ragyognak a csillagok,
De te nem vagy velem,s hozzád nem bújhatok.
Világít a hold,s az éj szinte napallá válik,
Hideg van,s testem reszket,fázik.
Fázik,mert nincs ki átöleljen,ezen a hideg éjjelen,
S rád gondolok,téged látlak az égen,a fényes égen.
Vetközik a fa,susog a szél,
Lassan közeleg a hajnali dér.
Sötét homályban meglátok egy arcot,
Fényben úszott,aTe arcod.
Homályból kilépve meglátlak téged,
Itt van kedvesem,s az éjjel,itt ér véget.
De te nem vagy velem,s hozzád nem bújhatok.
Világít a hold,s az éj szinte napallá válik,
Hideg van,s testem reszket,fázik.
Fázik,mert nincs ki átöleljen,ezen a hideg éjjelen,
S rád gondolok,téged látlak az égen,a fényes égen.
Vetközik a fa,susog a szél,
Lassan közeleg a hajnali dér.
Sötét homályban meglátok egy arcot,
Fényben úszott,aTe arcod.
Homályból kilépve meglátlak téged,
Itt van kedvesem,s az éjjel,itt ér véget.
Illés Mihály
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.